Szól-e még Isten az emberekhez?

Egyszer egy fiatalember, aki komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök este volt. A találkozót vezető házaspár az imaórát két részre osztotta: hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük, amit kér tőlünk. A fiúnak szünet nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel?
A bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón elhangzottakról beszélgettek. Mindannyian elmesélték, hogyan vezette őket Isten különböző utakon.

Este tíz óra körül járt, amikor a fiatalember elbúcsúzott a barátaitól. Beült az autójába, és imádkozni kezdett:

- Istenem, ha még beszélsz az emberekkel, szólj hozzám. Hallgatni fogok a szavadra, és mindent megteszek, hogy engedelmesen kövessem, amit kívánsz;
Ahogy a város főutcáján hajtott, egyszerre különös gondolata támadt, mintha valaki azt mondta volna neki:

- Állj meg, és vegyél egy liter tejet!

Megrázta a fejét, és hangosan megkérdezte:

- Isten, Te vagy az?;

De mivel nem kapott választ, továbbhajtott. De a hang újra megszólalt:

- Vegyél egy liter tejet!

A fiatalembernek eszébe jutott a bibliai idézet, amikor a kis Sámuelhez szólt Isten, és ő nem ismerte fel a hangot.

- Rendben van, Istenem, ha valóban Te vagy az, akkor megveszem a tejet. Nem gondolom, hogy ez túl nagy próbatétel volna.

Megállt, megvette a tejet, és folytatta az útját hazafelé. A következő kereszteződésnél újra egy különös belső ösztönzést érzett:

- Fordulj be ebbe az utcába!

Ez valami őrület, gondolta magában, és ment tovább. De újból érezte, hogy be kellett volna fordulnia. Visszafordult hát, és követte a hangot. Félig tréfásan, félig komolyan azt mondta magában:

- Rendben, Istenem, megteszem!

Ment tovább az úton, elhagyott több kis utcát, míg egyszerre azt érezte, meg kell állnia. Megállt hát, és körülnézett. Tipikus városi környék volt, lakóházakkal és boltokkal. Nem a legjobb, de nem is a legelhanyagoltabb negyed. Az üzletek már bezártak, és a legtöbb ház ablaka sötét volt. Csak egy házban égett a lámpa az utca másik oldalán.
A fiú újra hallotta a hangot:

- Menj, és add oda a tejet azoknak az embereknek, akik abban a házban laknak, a túloldalon.

A házra nézett. Kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt. De azután kétségei támadtak, és vissza akart szállni.

- Uram, ez őrültség! Hogy csengethetnék be egy idegen házba éjfélkor?

A gondolat azonban, hogy oda kell adnia a tejet, nem hagyta nyugodni. Elindult hát, miközben azt mondta magában:

- Rendben van, Uram, ha Te mondod, megyek, és odaadom a tejet ezeknek az embereknek. Ha az Úr azt kívánja, hogy őrültként viselkedjem, hát jó. Én engedelmeskedni akarok Neki. Valami célja biztosan lehet; Ha pedig ki sem nyitják az ajtót, azonnal visszafordulok;

Átment az úton, megállt az ajtó előtt, és megnyomta a csengőt. Bentről mintha egy gyerek sírása hallatszott volna. Egyszerre egy érdes férfihang szólalt meg:

Ki az? Mit akar?

Az ajtó kinyílt, mielőtt a fiú elfuthatott volna.

- Egy férfi állt előtte farmerben és ingben. Elég kellemetlen szag áradt róla, és nem látszott különösebben boldognak sem a fiatalember láttán.

- Mi történt?

A fiatalember gondolkodás nélkül átnyújtotta az üveg tejet, és azt mondta:

- Ezt önöknek vettem.

A férfi megragadta az üveget, és beszaladt a házba. Azután egy nő szaladt át a folyosón kezében a tejjel, valószínűleg a konyha felé sietve. Mögötte a férfi, karján a síró csöppséggel. Amikor a férfi visszajött, a fiú látta, hogy a szemében hatalmas könnycseppek csillognak, majd zokogva azt mondta:

- Imádkoztunk. Nagyon sok tartozást kell kifizetnünk ebben a hónapban, és épp elfogyott minden pénzünk. Nincs több tejünk a kicsinek
- Kértem az Urat, mutassa meg, hogy tudnék tejet szerezni a kicsinek.

A felesége is kikiáltott a konyhából:

- Én arra kértem Isten, küldjön egy angyalt. Ön egy Angyal?

A fiatalember kivette a zsebéből a pénztárcáját, és minden pénzét odaadta a férfinek. Azután megfordult, és szemében könnyekkel visszament az autójához. Megtapasztalta, hogy Isten ma is meghallgatja az igazak imáit.

Ha ezt a szöveget olvasod, ez azt jelenti, hogy Isten hozzád is szól. Annyi hangot hallasz napközben. Az a legfinomabb, amely a szeretetre hív, Isten hangja.
Ez az üzenet Isten vágyának egy szikrája, Aki arra vár, hogy valaki meghallja a hangját. Szítsa fel benned ez a kis szikra a vágyat, hogy hallgasd Őt, aki annyi mindent szeretne mondani neked.

Szivel szeretni

Egy őszi hideg szeles késő délután
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán
Magányos volt és hideg a szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette
Kigyúltak már az utcai fények,
S erősebben fújtak a fagyos szelek,
Fejét lehajtva,kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta
Koppott vas-kapujához érve
Zsebében kulcsát keresgélte
Megtalálta,elővettem ám leejtette,
Morgoldóva lehajolt hogy a kulcsát felvegye
S akkor, a kerítés tövében előbújó kis virágot észre vette
-Mindenhol csak a gazok nőnek,mormolta félhangosan
A szomszéd kislány rászólt, szeretettel nem haragosan
-Bácsi kérem ,azt a virágot neked én ültettem
A férfi a vállát rándítva mondta- én ilyet nem kértem.
Azzal bement a fűtetlen hideg házába
Kopott kabátját hanyagul ledobva,
Kályhájába tűzet rakva
Kavargott benne a kislány mondata
-Minek nekem virág? mormogta
Éjszaka lett nem jött álom a szemére
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe
-Virágot nekem? nekem ? nekem ültette.
Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette
Kiment , s a kis virágot óvatosan a földből kivette
A házba bevitte és gondosan elültette
Másnap mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak
Odakinn , mosolytalanul bólintott a kislánynak.
Kislány szelíden szólt, s rámosolygott
-Látom bácsi bevitted a Virágot
Be- válaszolta, majd elballagott
Este siettet haza ,mert tudta, már nincs egyedül
Várja a kis virág, mely ablakában ül
A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott
A férfi boldog lett, hisz színével a szürkeségbe napot lopott.
Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette
Hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról és kosarába tette.
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva.
Órájára pillantott párszor és várt és várt , de hiába
Este nem is haza sietett hanem egyenest a szomszédjához csengetett.
Idős néni jött elébe- Jó estét a kislányt keresem a szomszédból vagyok.
- A kislány beteg lett , kórházba van .- mondta a nénike- nagymamája vagyok!
A férfi elsápadt beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.
Hová- hová- szólt egy nővér- egy kislányt keresek ma beteg lett.
- Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett
Hazafelé, koszorút köttettet hatalmasat, színes ,tarka virágokból.
Eljött a nap! Logó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából.
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból
Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokit és a szirmot beledobta.
- Köszönöm- összekulcsolt kézzel,lehajtott fejjel de hangosan érthetően mondta.
Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra- köszönöm
-Csak ezt az egy szót mormolta.
Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette.
A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
- KÖSZÖNÖM! Ezt a virágot tőled kaptam
Látod ? Most ezt visszaadtam, már tudom, megtanultam....
HOGY NÉHA MEG KELL ÁLLNI, MÁSOKKAL IS TÖRŐDNI!!!!

Próbatételek

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.

Édesapja szakács volt. Kézenfogta őt és elvitte a munkahelyére.Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe.Ezután megkérdezte lányától:

- Kedvesem, mit látsz itt?
- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta o.

Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte ot, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:

-Mit jelentenek mindezek, apám?

Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe.
Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre:
A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált.
A tojások erősen megkeményedtek.
Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.

-Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa.

Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?
Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?
A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved?
Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.

Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.


Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelő alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes kávé zamatodat"! A döntés a Te kezedben van!

Orvosi szempontból nincs remény...

Erzsébet 17 éves. A télen barátnőivel sielni ment a hegyekbe. és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. Erzsébet nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Előszőr az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára
Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.

Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányáhoza a kórházba Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden látogatáskor ezek voltak:
- Erzsikém légy bátor. Egy napon meggyógyulsz.
Erzsébet pedig azt felelte minden alkalommal:
- Soha többé nem leszek én egészséges, mama...
Anyja erőltetve mosolygott, és bíztatta:
- Dehogynem, az orvosok megigérték nekem....
Két év múlt el és Erzsébet még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt modogatták:
- Te is itt hagyod egyszer a kórházat Erzsébet. Hinned kell ebben!
Az anyja pedig hozzátette:
- Gyermekem, higyjél Istenben!
- Ah milyen messze van az Isten...

A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. Még az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:
-Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak.
Máskor meg ezt:
- Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben.

Erzsébet nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerecsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. Erzsébet hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erős illatát, és közben gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja domboldalán virágot gyűjtögetett.

Ágnes nővér Erzsébet körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.
- Nővér, megérkezett már az édesanyám? - kérdezte Erzsébet.
- Igen, lent van és beszélget az orvossal.
- Az orvossal? Miért?
- Nem tudom.
Amikor édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.
- Gyermekem! - mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette. - Gyermekem, gyermekem! - mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.
- Te sírsz, mama?
- Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és meggyógyulsz.

- Orvosi szempontból nincs többé remény - közölte valójában az orvos.- Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek...
Két emelet választotta el leánya szobáját a folyósótól, ahol az orvossal beszélgettek
Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthene gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.

Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.
- Mama kérlek ne mondj hazugságokat!
- Miért hazudnék? - mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. - Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz.
- Bebizonyítod? Hogyan?
- Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt kivántál.

Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.
- Asszonyom, nagyon vékony - mondta az ékszerész
- Igen tudom, éveken át hordtam.
Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új kerékpárt. Amilyet Erzsébet mindig is kívánt.

És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..
- Kerékpár, mama! - nyitotta tágra szemét Erzsébet a csodálkozástól. - Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok! mama, Ó milyen boldog vagyok!...

A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghezvitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva Erzsébet előszőr hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések...!

Ma minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt.

Igen, így történt. És egészen bizonyos, hogy ha majd egyszer Erzsébet édesanyja a jó Isten trónusa elé áll, különös mosollyal a tekintetében fogja mondani:
"Ugye megbocsátod nekem, Uram, hogy én magam sem hittem a dologban..."

(Jo Hanns Rösler)

Mai úravaló

Hitben járunk, nem látásban. (2Kor 5,7)

Elgondolkodtató ez az igeszakasz, mert önvizsgálatra
indíthat minket, ha fel merjük vállalni ezt a nehéz
feladatot. Mindig merünk Istenre hagyatkozni? Valóban
bízunk az ő megtartó szeretetében? Valóban hisszük,
hogy ő jelen van az életünkben? Esetleg csak akkor
hagyatkozunk rá, figyelünk rá, ha valamilyen nehéz
feladat előtt állunk? Csak akkor dicsőítjük őt, ha a
munkánk gyümölcsét rögtön megláthatjuk? Ha ez így van,
akkor a mi készülékünkben van a hiba. Nem vagyunk egy
hullámhosszon Istennel. Mert az Úr szeretetének
megtapasztalása valami igen finom műszerhez hasonló.
Sokkal érzékenyebb a bűnre és a kegyelemre, mint a
hőmérő higanyszála a melegre és a hidegre. Ha szelídek
vagyunk és ügyelünk arra, hogy gondolatainkkal,
szavainkkal és életünkkel az Urat dicsőítsük, akkor ő
szeretetének számtalan jelével áraszt el minket.
Az igaz hitnek nincs szüksége a közvetlen, azonnali
látásra. Az igaz hit feltétlen bizalom Istenben.
Tökéletes ráhagyatkozás, amiben nincsen egy szemernyi
kételkedés sem. Ha ezt fel merjük vállalni, akkor meg
fogjuk látni Isten gondviselésének jeleit is. Ezek a
jelek eddig is körülvettek minket, csak kételkedésünk,
hitetlenségünk miatt nem láttuk azokat.
Isten valóban munkálkodik az életünkben, csak rá kell
hangolódnunk az ő hullámhosszára. Engedjük, hogy Isten
"bemérjen" minket.

Isten művében több helye van a hitnek, mint a
látásnak. (C. H. Spurgeon)

Mindenható mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy igéddel
felhívod a figyelmünket hiányosságainkra. A
hitetlenség és az állandó kételkedés jellemzi
életünket, de te ennek ellenére mégis megszólítasz
bennünket. Belenyúlsz az életünkbe, hogy a benned való
hit uralja az életünket a hitetlenség helyett. Kérlek,
erősítsd meg a szívünket, a lelkünket, hogy egész
életünket a benned való hit jellemezze.

Vérátömlesztés

Ez egy igaz történet egy kisfiúról, aki a húgának vérátömlesztést kellett, kapjnia. Az orvos elmagyarázta a kisfiúnak, hogy húgának ugyan az a betegsége, mint amiből a fiú két évvel korábban felépült. A kislánynak az az egyetlen esélye a gyógyulásra, hogy vérátömlesztést kapjon olyan valakitől, aki már legyőzte ezt a betegséget, így tehát a fiú ideális donor.

- Adnál vért Mary-nek? - kérdezte az orvos.

Johnny tétovázott, az alsó ajka remegett, aztán elmosolyodott, és ezt mondta:

- Persze, a húgomért.

Nemsokára betolták a két gyermeket a kórterembe - Mary sápadt és sovány volt, Johnny erős és egészséges. Nem szólalt meg egyikük sem, de amikor a tekintetük találkozott, Johnny elmosolyodott. Amikor azonban a nővér beszúrta a tőt a karjába, Johnny mosolya lehervadt. Figyelte, ahogy a vére átfolyik a csövön. Amikor a megpróbáltatás már csaknem véget ért, Johnny kissé reszketeg hangja törte meg a csendet:

- Doktor bács! Mikor fogok meghalni?

Csak ekkor értette meg az orvos, hogy Johnny miért tétovázott, miért remegett az ajka, amikor beleegyezett a véradásba. Azt gondolta, hogy ha vért ad a húgának, az azt jelenti, hogy lemond az életéről. abban a röpke pillanatban meghozta döntését.

Érted ki adná oda az életét? Ezek azok az emberek, akikbe érdemes befektetned az életedet. Ők azok, akik felé ki kell mutatnod nagyrabecsülésedet, most, amíg még teheted. Ők pótolhatatlanok! Amikor már nem lesznek , rá fogsz jönni. Néhány dolog, amire most törekszel, akkor üresnek fog tűnni. Néhány dolog, ami most felzaklat, akkor jelentéktelennek fog tűnni. tehát hozd ki a lehető legtöbbet minden pillanatból! Hozz létre olyan emlékeket, melyeket aztán kincsként őrizhetsz. Légy bölcs: építsd az életed azok köré, akik számítanak!

Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél.
Reméltem, hogy beszélgetsz majd velem, még ha csak néhány szót is:
megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azokat a jó dolgokat,
amelyek a napokban történtek veled. De észrevettem, hogy nagyon
elfoglalt voltál.

Megint vártam, amikor föl-alá szaladgáltál a házban és készülődtél.
Túlságosan lekötött az, hogy milyen ruhát vegyél fel. Tudtam, hogy
lenne pár perced, hogy megállj egy pillanatra és köszönj, de te túl
elfoglalt voltál.

Egyszer egy ideig tétlenül várakoztál, 15 percig dologtalanul
üldögéltél. Aztán láttam, hogy talpra ugrasz, és már azt hittem,
beszélgetni akarsz velem. De végül a telefon után nyúltál, és
felhívtad egy barátodat, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat.

Egész nap türelmesen néztelek. Azt hiszem, a sok elfoglaltságod miatt
nem értél rá, hogy bármit is megossz velem. Sokkal több dolgod volt
annál, mintsem hogy szakítani tudtál volna rám egy kis időt.

Észrevettem, hogy ebéd előtt körülnéztél. Talán kínosnak érezted, hogy
hozzám szólj, ezért nem hajtottad meg a fejed. Viszont megláttad, hogy
3-4 asztallal arrébb néhány barátod köszönetet mondott, mielőtt
nekiláttak volna az étkezésnek, de te mégsem tetted ezt. Nem baj!

Amikor hazamentél, úgy tűnt, hogy otthon is sok dolgod van. Miután
néhányat elvégeztél közülük, bekapcsoltad a tévét. Nem tudom, hogy te
szereted-e a tévét, vagy sem, mert nem sok lényeges dolog történik ott.
Ennek ellenére sok időt eltöltesz a készülék előtt, nap mint nap,
holott nem gondolsz közben semmire, miközben csak bámulod a képernyőt.

Ismét türelmesen vártam, míg tévézés közben megvacsoráztál. Ez alkalommal sem szóltál hozzám.

Lefekvéskor úgy láttam, hogy már túl fáradt voltál. Jó éjt kívántál a
családodnak, majd bezuhantál az ágyba és pillanatok alatt el is
elaludtál. Nem baj!

Talán még észre sem vetted, hogy én mindig ott vagyok melletted.
Türelmesebb vagyok, mint gondolnád. Még van idő, és remélem, hogy
egyszer majd fogsz velem beszélgetni.

Szeretnélek megtanítani arra, hogy légy türelmes másokkal. Nagyon
szeretlek téged, és minden nap várok egy fejbólintásra, egy imára,
vagy a szíved mélyéről feltörő hálaadásra. Nagyon nehéz egyoldalúan
beszélgetni veled.

Nos, amikor te másnap ismét felkelsz, én újra várni fogok rád a
szeretettemmel. Remélem, az új nap során szánsz rám egy kevés időt.



Szerető barátod: Jézus

Sebhelyek

Néhány éve, egy forró nyári napon, Dél Floridában, egy kisfiú úgy döntött, hogy úszik egyet a házuk mögötti régi kis tóban. Sietve, hogy minél hamarabb a hűvös vízbe ugorhasson, kiszaladt a hátsó ajtón,maga mögött hagyva cipőt,zoknit és inget, ahogy futott. Repült a vízbe, nem véve észre, hogy amint ő úszik a tó közepe fele, egy alligátor épp a part fele úszott. Apja, aki a kertben dolgozott, észrevette, hogy a kettő egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz. Rémülten rohant a vízhez, kiabálva a fiának amilyen hangosan csak bírt. Apja hangját hallva a kisfiút aggódás fogta el és gyorsan megfordult és a part fele úszott apjához. De már túl késő volt. Amint elérte apját az alligátor is elérte őt. A partról az apa megragadta kisfiát a karjától pont abban a pillanatban mikor az alligátor annak lábait ragadta meg. Ez egy hihetetlen huzavonához vezetett a kettőjük közt. Az alligátor erősebb volt az apánál, de az apa túl szenvedélyes volt ahhoz, hogy elengedje fiát. Egy gazda épp arra vezetett és a sikoltozásokat hallva, autójától odarohant, célzott és lelőtte az alligátort. Rendkívüli módon, több hetes kórházi tartózkodás után, a kisfiú életben maradt. A lábát hatalmas sebhelyek torzították az állat erőszakos támadása révén. És a karján, mély karmolások voltak, ahol apja körmei húsába vájtak a kétségbeesett erőfeszítésben, hogy megtartsa az ő szeretett fiát. Az riporter az újságtól, aki a trauma után meginterjúvolta a fiút, megkérdezte, ha láthatná a fiú sebhelyeit. A fiú felhúzta a nadrágszárát. És utána, nyilvánvaló büszkeséggel, így szólt a riporterhez: De nézd a karjaimat! Nagy sebhelyek vannak a karjaimon is. Azért vannak, mert Apám nem engedett el!

Te és én azonosulhatunk ezzel a kisfiúval. Nekünk is vannak sebhelyeink. Nem, nem egy alligátortól, hanem egy fájdalmas múlt sebhelyei. Némelyek azok közül a sebhelyek közül csúnyák és mély megbánást okoztak. De, némely sebhelyek barátom azért vannak, mert Isten visszautasította, hogy elengedjen. A vívódásaid közepette Ő ott volt és beléd kapaszkodott. Az Ige arra tanít, hogy Isten szeret téged. Te Isten gyermeke vagy. Ő meg akar védeni és gondodat viselni minden nap. De néha meggondolatlanul veszélyes helyzetekbe gázolunk, nem tudva hogy mi vár ránk. Az élet tava tele van veszélyekkel és mi elfelejtjük, hogy az ellenség lesben áll, hogy ránk támadjon. Ekkor kezdődik el a huzavona, és ha az Ő szeretetének a sebhelyei a karodon vannak légy nagyon, nagyon hálás!

Ő eddig sem és ezután se fog soha elengedni!

Isten megáldott, hogy te mások számára áldás lehess. Sose tudhatod, hol van egy-egy ember az ő életében és min megy épp keresztül. Soha ne ítéld egy másik ember sebhelyeit, mert nem tudhatod, hogy kapta őket...

Az ora

(Meghallani Isten hangját)



Évekkel ezelőtt , amikor még nem volt hűtőszekrény, az emberek jégházakat használtak, hogy az élelmiszerek ne romoljanak meg. Ezeknek a kis építményeknek vastag falai voltak, nem volt rajta ablak, csak egy jól záródó ajtó.
Télen amikor a tavak befagytak, nagy jégtömböket vágtak ki, és odaszállították a jégházakba. Aztán a jégre szórtak egy réteg fűrészport, és így az kitartott majdnem nyárig.

Egyik nap egy férfi elvesztette értékes karóráját a jégházban, miközben ott dolgozott. Áttúrta az egész fűrészport, szorgalmasan keresgélt , de az óra csak nem lett meg.
Egy kisfiú aki hallotta, hogy elveszett az óra, belopakodottaz ebédszünetben a jégházba. Nemsokára megjelent az órával együtt. A csodálkozó kérdésre, hogy miként sikerült megtalálnia az órát, ezt felelte:

- Jól becsuktam az ajtót, lefeküdtem a fürészporba, teljesen csendben voltam, és
meghallottam az óra ketyegését."

Gyakran nem halljuk tisztán Isten hangját. El vagyunk foglalva azzal, hogy buzgón, sőt néha kétségbeesetten keressük az Ő akaratát. Elcsüggedünk és türelmetlenek leszünk, ha látszólag nem kapunk feleletet. Talán még azt is feltételezzük, hogy Isten nem törődik velünk. De ha szeretnénk meghallani a hangját, nem csak a jelenlétét kell keresnünk, hanem el is kell csendesednünk előtte. Atyánk azt mondjagyermekeinek:

"Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten"(Zsolt 46,11)


Ott, az Ő áldott jelenlétében meg fogjuk hallani halk hangját:

"Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!" (Ézsaiás 30,21)

Mire jo a Biblia olvasasa?

A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával.
Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját.
Az unokája, aki ugyanolyan szeretett volna lenni, mint ő, mindenben utánozni igyekezett a nagyapját. Egyik nap megkérdezte, „Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát úgy, mint te, de nem értem azt, és amit értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?”
A nagyapa, aki közben szenet tett a tűzre, csendesen odafordult hozzá, és azt mondta: „Fogd meg ezt a szeneskosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet!” A fiú úgy tett, ahogy mondták neki, bár az összes víz kicsurgott a kosárból, mielőtt visszaért volna a házhoz.
A nagyapa nevetett, és azt mondta, „A következő alkalommal egy kicsit jobban szedd a lábad!”, és visszaküldte azzal, hogy próbálja újra. Ezúttal a fiú gyorsan futott, de a kosár csak üres volt, mire hazaért.
A szuszból kifogyva mondta nagyapjának, hogy lehetetlen a kosárban vizet hozni, és elindult, hogy vödröt kerítsen a kosár helyett. Az öregember ezt mondta, „Nem akarom, hogy vödörrel hozd a vizet; én egy kosár vizet kérek. Meg tudod te azt csinálni, csak nem igyekszel eléggé”, ezzel el is indult, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megnézi, hogyan sikerül a következő forduló. Bár a fiú tudta, hogy lehetetlen, most már csak azért törte magát, hogy lássa a nagyapja az igyekezetét. Megmerítette a kosarat, és futott, ahogy csak tőle telt.
Természetesen sokkal azelőtt, hogy elérte volna a nagyapját, a kosár már üres volt.
Alig bírt beszélni, „Látod, papa, nincs ételme, ugye te is így gondolod?”. Az öregember azt mondta: „Nézd meg a kosarat!”. A fiú ránézett, és a kosár másmilyen volt. A régi, piszkos szeneskosár helyett egy tiszta kosár volt.
„Fiam, ez történik akkor is, amikor a Bibliát olvasod. Lehet, hogy nem érted, vagy nem emlékszel mindenre, de amikor olvasod, az kívül-belül megváltoztat. Ez Isten munkája az életünkben. Ez az, amit csak Isten tud elvégezni, átalakítani bennünket kívül-belül, és lassan Krisztushoz, a Fiához hasonlók leszünk.

Szánj időt, hogy elolvass Isten szavából valamennyit mindennap! Élj egyszerűen, szeress nagyvonalúan, törődj őszintén, beszélj kedvesen, a többit hagyd Istenre.